Xenotilapia nasus
De Vos & van den Audenaerde, 1995

 

 

1995-ben, 8 évvel halála előtt az a De Vos írta le ezt az új Xenotilapia fajt a Burundi Gitaza település partvidékéről (ez Bujumburától 29km-re fekszik), aki a maradványhalak specialistája volt, a kenyai első Latimeria chalumnae megtalálója és további példányok kutatója, valamint a korábban már kihaltnak hitt, jelenleg is veszélyeztetett óriás palacsintafejű harcsa a Clarotes tarabinii újra felfedezője! A Xenotilapia nasus-t a vizsgálatait követően Észak-Kongó partvidékéről is leírták, délebbi, Tanzán vagy zambiai előfordulása azonban nem ismert. Egészen vékony hosszú farok nyele, villás, fekete szegélyű farok úszója viszonylag fejlett úszóhólyagja gyors úszásra is képessé teszi. Hát-, farok alatti- és has úszóját vékony sötét szegély borítja. A test alapszíne szürkés-barna, a fej áramvonalas, a száj egészen alsó állású, a nagy szemek mögött a kopoltyún sötét foltot viselnek. A kifejlettkori méretük kicsi, mindössze 8-9cm! A fajjal kapcsolatos akvarisztikai tapasztalatok gyakorlatilag hiányoznak, noha a korábban Xenotilapia sp. Fluorescent Green nevű halat, amelyet Büscher a Red Princessel közel egy időben fedezett fel, viszont a Kongói Tembwe partvidékéről, manapság szintén ebbe a fajba sorolnak! Jelen tudomásunk szerint ez az egyetlen nasus variáns, amelyet sikerült eddig élve Európába juttatni, a teljesen közvetlen rokonságot, élőhelyi variáns jelleget viszont a faj több tartója kétségbe vonja, azzal indokolva, hogy közel 400km-re él a legközelebbi ismert nasus variánsoktól, egyesek szerint statisztikai alapon eltérés mutatkozik az alapfaj és a Fluorescent Green fej és szem méretében is, miszerint a testhez viszonyítva a díszesebb, csillogó pikkelyeket és hátúszó lemezén sárgás mintát is viselő déli variáns némileg nagyobb koponyával rendelkezik.