Tropheus sp. Ikola
Tropheus sp. Ikola
Ad Könings volt az aki a Tropheus brichardi Ikola változatból, elvetve az sp. Black-ek közé sorolás lehetőségét külön fajként megfogalmazta az sp. Ikola nevet. Ezt elsősorban azzal indokolta, hogy a populáció, amely Isongától délre, ikolától viszont csak valamelyest ékszakra fogható teljesen elszigetelt más fajoktól, egy olyan erősen köves szakaszon él, ahol semmilyen keveredési lehetősége nem volt hosszú ideje a többi Tropheus fajjal vagy variánssal, így az evolúció egy merőben érdekes színezetű a Black Kirizára hasonlító, ugyanakkor magas testű, alkatában duboisi jellegű halat hozott létre. Méretük viszonylag nagy 13-15centit is elérhet.
A leírásakor Könings elvette annak a lehetőségét, hogy az ikola ne egy teljesen egységes populáció, homogén szaporodási közösség legyen, viszont ez már némileg vitatott, a fogási hely egyes részein morfológiailag némiképp eltérő csíkozású, sávszélességű, sávmagasságú halak foghatók. Világszerte a legnagyobb számban akváriumban tartott és tenyésztett Tropheus variáns, amely már nagyon korán exportra került, jó alkalmazkodó képességének és viszonylag magas szaporodási rátájának köszönhetően pedig könnyen elterjedt.